Szauna szeánszok a Tamási Fürdőben: érdekes linkek a világhálóról

A szauna szeánsz és fürdőzés élménye Tamásiban egyedülálló, a kellemes tevékenységek mellé azonban legalább ennyire kellemes dolgok is párosulnak.

Szauna szeánszok a Tamási Fürdőben

A fürdőzés élménye Tamásiban egyedülálló, a tevékenység mellé azonban egy legalább ennyire kellemes dolog is párosul.

Úgy tartják, hogy a fürdőkultúrában a jéghideg és tűzforró hőmérséklet váltakozása kifejezetten jó hatással van az emberi szervezetre, a szélsőségek rövid távú cseréje segíti a vérkeringést. – hangzik a szakmai véleményeknek megfelelően.

Hogy az egészségügyi állapotok ne csak a mozgásszervi megbetegedések visszaszorításáról szóljanak, a Tamási Fürdőben a vérkeringést is javító szaunázásnak is nagy hagyománya van.

A fürdőkultúra két végletét illetően, a jeges medence nyújtotta élményeket háttérbe szorítva, a szauna szeánszok fontossága sem elhanyagolandó. Ha valami teljes bizonyossággal kijelenthető a szaunázást illetően az az, hogy ez az egyik létező leginkább egészséges elfoglaltság, tevékenység, amelyet ember gyakorolhat egy adott termál, gyógy, élményfürdőben, spaban. Túl azon, hogy értágító hatása miatt elősegíti a vér keringésének zavartalan áramlását és így csökkenti az infarktus és a stroke kialakulásának lehetőségét, nem utolsó sorban pedig a bőr pórusait is tisztítja.

Többszörösen is kifizetődő tehát, ha a Tamási Fürdő felé vesszük az irányt.

tamási fürdő szauna szeánsz                                           szauna szeánsz

A Tamási Fürdő szeánszairól röviden:

A hagyományos, „egyedüli” szaunázástól abban különböznek a szeánszok, hogy a szauna mester végig jelen van a szaunában, Ő az, aki az egész szeánsz lebonyolításáért felelős. Amit pedig csinál, az két kulcs tényező: a szauna hőmérsékletét folyamatosan hevíti, hogy az alapjáraton sem alacsony hőfokról jussunk el a szeánsz végére, a tűzforró hőmérsékletig; a szauna mester másik feladata pedig a benti forró levegő mozgatása, eloszlatása.

Köszönhetően a testünk által érzékelt forróságnak, a felszabaduló endorfin miatt egy roppant jó hatás futhat át testünkön.

A szauna szeánszok másik nagy jellemzője, hogy az egészséges hatást mellett kifejezetten melengető érzést is nyújthatnak az aromák, melyek az orrnak és a bőrön található érzékelő részecskéknek felüdülést nyújthatnak. Ezek az anyagok kétféleképpen fejthetik ki hatásukat a szeánszokon. Kenceként, vagy aromaként. A kívánt hatás azonban nem marad el. Az aromák skálája szinte végtelen, csak a szauna mester képzeletére van bízva, hogy mi az, amit használ. Lehet ez trópusi gyümölcs, illóolaj, só, joghurt, de még sör is.

A Tamási Fürdőben minden lehetőség adott arra, hogy a legjobb szauna szeánszokban legyen részed. Térj be hozzánk ha a hosszú távú egészség és az azonnali felfrissülés, valamint a finom aromák híve vagy!

Érdekes Linkek a webhálóról:

Index oldalak: index oldal

Érdekes szőnyegtisztítással és kárpittisztítással kapcsolatos bejegyzések.

Webválogatás autófólia és más hasonló témakörben.

Érdekes cikkek gázszerelés, fűtésszerelés és vízszerelés témakörökben Budapesten.

https://motivationalquotes.blog.hu/2021/02/10/wonderful_personal_development_strategies_for_you_to_grow

http://motivational-quotes.eblog.hu/self-awareness-guidance-everyone-can-use-today-49804

https://quotes.reblog.hu/perceiving-the-signs-and-symptoms-of-depression

https://oneabsolutegenius.medium.com/why-depression-can-hurt-your-work-life-3dd7c0654ef9

https://motivationalandinspirationalquotes101.blogspot.com/2021/02/need-to-develop-yourself-what-you-need.html

http://building-self-esteem.yolasite.com/coping-depression-help.php

http://building-self-esteem.yolasite.com/inspirational-quotes.php

http://building-self-esteem.yolasite.com/success-quotes.php

http://building-self-esteem.yolasite.com/inspirational-quotes-images.php



Ajánló
Kommentek
  1. Én